~"Isten a semmiből teremtette a világot, de meg is látszik rajta."~
"Ha becsukod a szemed, a világ olyanná válik, amilyennek te akarod."
Metropolis bejegyzései 
Alkotok 15 ^^
- Jó napot! Maguk a nyomozók, ugye?
- Igen, és önben kit tisztelhetünk?
- Helen Stuart. A szállodalánc kihelyezett képviselője vagyok, jól tudom, hogy ez már a harmadik ilyen gyilkosság?
- Pontosan.
- És sorozatgyilkosságra gyanakszanak?
- Mivel az emelet a szobaszám és a módszer mind három esetben ugyan az volt, igen.
- Helen, várj! – kiáltott a nő után egy fiatalabb lány – Jajj, de gyors vagy.
- Hadd mutassam be az asszisztensem, Stephanie Brooks.
- Jó napot! – mondták.
Mindkét nő igen érdeklődő volt, talán már túlságosan is. A nyomukban voltak egészen a tetőig, ott George megkérte őket, hogy a tetthelyre ne jöjjenek be, tehát megálltak az ajtóban.
- Kicsit ránk ragadtak! – jegyezte meg Will.
- Uu, ne is mond!
A már ott lévő helyszínelőktől mind kaptak egy-egy kesztyűt és elkezdtek szétnézni a helyszínen. Sajnálatos módon nem találtak semmi újat és már épp távoztak volna mikor a korboncnok utánunk kiáltott.
- Na, mi újság? – kérdezte tőle George.
- Mint a többi áldozatnál, hajnalban halt meg, véleményem szerint nem sokkal az előtt mikor rátaláltak….
- Ilyen gyorsan felfedezték? – kérdezte Lilly.
- Igen, egy szakember jött megnézni az antennákat – mutatott oldalra a férfi – és ő talált rá.
- Értem.
- Szóval a módszer ugyan az? – kérdezték.
- Igen, 15× mellbe 8× hátba szúrták minden valószínűséggel, de beszállítják a hullát és 100%-ig tudni fogom.
- Ez szörnyű! Szerencsétlen nő, és a késeket is megvizsgálják? – szólt bele a beszélgetésbe Stephanie, az asszisztens.
Elnézést Miss Brooks. De ez egy magánbeszélgetés! – torkolta le a nőt James. Majd elindultak
Alkotok 14 ^^
Miután James és George elmentek. A lányok hozzáláttak a cikk elkészítéséhez. Mikor Linds kapott egy mail-t Aarontól.
- Óó te jó ég!! - szinte felsikított.
- Mi történt?
- Perceken belül te is megtudod, ez egy kör email. –mondta, de alig lehetett érteni,mert a kezét szájára szorította.
Szépen lassan az egész szerkesztőség megkapta a mailt amiben Aaron elnézést kér a kollégáitól, de személyes és sürgős ügy miatt Londonba kell költöznie egy héten belül. Ezért nincs ideje összehívni egy gyűlést, de ez úton búcsúzik mindenkitől.
Nem sokkal később Danny rontott be a lányok irodájába:
- Megkaptátok?
- Persze, hogy megkaptuk.
- És tudok valamit? Hogy mi lehet a háttérben?
- Inkább ki. - vágott közbe Julie – Tuti, hogy Peyton , miatta jött vissza, és mivel szeretik egymást Aaron elmegy vele Londonba.
- Tudom zsenikém, még szép, hogy elmegy, de nem így. Aaron nem az a fajta ember, aki egy mailben búcsúzik a barátaitól.
- És a kollégáitól. – egészítette ki Linds.
- Pontosan!
- Szerintem be fog jönni!
- Nagyon remélem, de addig is haladjunk, „lepjük” meg azzal, hogy elkészülnek a cikkek, az életben egyszer, időben!
- Helyes. Az új góréra mondjuk kíváncsi leszek! – hadarta Danny, majd adott egy puszit Lindsay-nek és kiment.
Ők pedig egy kis sopánkodás után nekifogtak a cikknek. Nem volt könnyű a helyzet, de végül szépen összeálltak a dolgok.
- Felhívjam George-ot, hogy kész?- kérdezte Julie.
- Ennyire hiányzik , mi? – mosolygott a lány.
- Én nem tudom mi ez, még nem is volt egy „tisztességes” randink sem, de szinte hiányzik.
- Majd én megmondom : Szerelem!
- Áhh ugyan – legyintett a lány – nem eszik olyan forrón a kását. De most komolyan kérdezem, hogy felhívjam-e a cikk miatt, meg az FBI-osok is itt vannak már tuti.
- Hívd, persze! Hátha tud nekünk intézni valamit. –mondta és kacsintott egyet.
Julie tárcsázott.
- Salut, Ma chéri! Ça va? – hangzott a telefonba.
- Bonjour! Megjöttek a Washingtoniak?
- Persze. Épp most indulunk ki velük a harmadik tetthelyre.
- Remek. Mi pedig elkészültünk a cikkel. – mondta büszkén.
- Gondolom a következőhöz szeretnétek beszélni a profilozókkal?
- Igen, az nagyon jó volna.
- Amint visszaérünk felhívlak. Akkor gyertek át a cikkel és Bien sûr, bon!
- Örülök, most viszont mennem kell!
- Oké, Szia.
Letette a telefont és elindult a lift felé, pár percen belül utolérte Jamest és a többieket.
- Képzeld kaptam egy SMS-t Dorothy-tól…
- Jön vissza? – reménykedett George.
- Sajnos nem! Valami fennforgás van Connecticut -ban ezért pár napra ott ragadt szegény .
- Michael-el? – szörnyülködött a férfi.
- Írtam neki, hogy részvétünk.
- Indulhatunk? –szólt bele a beszélgetésbe Will.
- Ja, igen persze! – válaszolt James és beült a volán mögé.
George vitte a két hölgyet. Ő pedig Tony-t és Will-t.
- Nos – kezdte James miután elindultak – Esetleg mondanátok nekem valamit Lilly-ről? Jár valakivel? – kérdezte félénken.
- Arról nem tudok, hogy járna valakivel, de semmi esély haver, reménytelenül szerelmes valakibe – mondta Tony és jelentőségteljesen Will-re nézett.
Ő persze semmit sem vett észre az egészből, éppen a mobiljával bíbelődött. Nem lehetett könnyen barátkozó embernek nevezni. James a visszapilantóból egy olyan „Mi a fene?” pillantást vetett Tony-ra és az út hátralévő része csendben telt.
George eközben a lányokkal ismerkedett:
- Valóban és hogy hívják? Nagyon aranyos. – adta vissza Alyson-nak a képet.
- Zoe, és egy kisangyal! –válaszolta.
- És te Lilly? Neked meg biztos van barátod.
- Nem! Nincsen! – mondta szégyenlősen a lány.
Alyson pedig elkezdett kuncogni.
- Ezt mire véljem? - kérdezte meglepődötten.
Lilly karba fonta a kezeit és megszólalt:
- Nos, Aly enyhén szólva - megköszörülte a torkát - furának tartja azt, hogy belezúgtam Will-be. De ha megtudom, hogy eljár a szád akkor… - mondta és közben mutatóujjával George felé bökött.
- Isten ments! – csodálkozott a férfi – Miért fura? Mármint, meg ne sértődj enyhén apakomplexusra utal, de manapság már.. – legyintett és megrántotta a válát.
- Köszönöm, igazán köszönöm! – morogta Lilly.
- Hát, bocsi – kezdte Alyson a lány felé fordulva - de Will özvegy és enyhén megkeseredett.
- Miért ha Jake meghalna te nem lennél megkeseredett?
Aly válaszra nyitotta a száját, de Lilly folytatta:
- Szerintem tiszteletre méltó, hogy a munkájának él! Valamint nem utolsó sorban, igen sármos!! – fejtette ki a lány.
George észrevette, hogy érzékeny pontra tapintott:
- Mindenesetre sajnálom, hogy megkérdeztem. –zárta rövidre a dolgot.
Nemsokára mindkét Hammer leparkolt a Hudson és a nyugati 14. sarkán, kiszálltak és átbújtak a sárga szalag alatt. Ekkor egy elegáns nő szaladt feléjük.
Alkotok 13. ^^
- Hogy megy a helyettes keresés?
Aaron felpillantott a laptop képernyőjéről, és megcsóválta a fejét.
- És neked, hogy megy a pihenés? Hm? Ha, jól emlékszem az orvos azt mondta, hogy ha pénteken repülni akarunk, akkor minél többet kell feküdnöd!!
- Jó tudom! – kezdte Peyton kétségbeesett arckifejezéssel – De halálra unom magam! Plusz kikészít, hogy milyen régen nem fotóztam! A gépem már sír utánam, és ha nagyon csendben vagy, akár hallhatod is. – mondta mosolyogva, majd Aaron segítségével leült.
- Max fél óra, aztán felkísérlek!
A lány csak sóhajtott egyet.
- Na,de tényleg, hogy haladsz?
- Lassan kész a felhívás, beszéltem a nagy főnökkel és rácsörögtem néhány ismerősre.
- Gondoltál valakire konkrétan? – ivott egy korty vizet, miközben sehogy sem tudta kényelmesen elhelyezni lábait.
- Az egyetemi csoporttársam ,szerintem megfelelne a feladatra. – mondta és hátradőlt a széken.
- Ki ő?
- Daniel Martinez. Minden kérdésedre kielégítő választ kaptál?- vigyorgott Aaron.
- Tudod, hogy engem minden érdekel! - grimaszolt.
- Hát persze. – mondta miközben felsegítette Peytont a székről. – Felvihetem neked a laptopod, nézz valami filmet.
- Rendben, de te mész valahova?
- Nem sokáig leszek oda megígérem. – és adott egy csókot szerelmének.
***
Alkotok 12 ^^
Az irodában George és James már tűkön ültek, mikor megjelent a nagyfőnök. Ray Foster volt az egész kóceráj vezetője, így ő ment ki a reptérre a Washingtoniakért. Belépett az irodába nyomában a profilozókkal majd bemutatta őket két kollégájának:
- George Clancy és James Geller, ők itt Lilly Nicholson, Alyson McGregor, William Jackson és Anthony Clark.
A nagy „kézfogósdiban”, James szeme megakadt a szép Lillyn. A lány valamivel alacsonyabb volt nála, közepes testalkatú, és sötétbarna szinte már fekete haja volt, valamint gránit barna szemei. Ezzel szemben Alyson-nak tiszta szőke haja és tengerkék szemei voltak, de a szépségért neki sem kellett a szomszédba menni. A két férfi szinte egyforma magas volt. Willen látszott, hogy az idő vasfoga kissé megkezdte már az arcát, de sármját ez sem leplezte. Fekete haja volt, smaragzöld szeme és divatos SOLANO szemüveget viselt. Tony mintha az ellentéte lett volna. Kiköpött kezdő, arcán a kíváncsiság mindet elárult. Rakoncátlan barna haja kissé eltakarta homlokát. Ég kék szemeit pedig alig bírta nyitva tartani a koránkelés, és a repülőút eléggé kifárasztotta.
- Ismerkedjetek! –mondta Ray és kilépett az irodából.
Miután leültek, George szólalt meg elösször:
- Felteszem tegeződhetünk. –Mindenki bólintott. – Remek. Szóval mennyire tudtátok megismerni az ügyet?- kérdezte.
- Az első áldozatról elég keveset tudunk, de mint kiderült ti is. – mondta Alyson.
- És Gabrielle Bradley?- szólalt meg Tony.
- Áh, igen – vette át a szót Jamie – Tulajdonképpen, minden ugyanúgy zajlott, mint az előző két esetben, viszont most már biztosak lehetünk abban,hogy a gyilkosnak vannak védjegyei. Minden gyilkosság a tetőn volt a hajnali órákban. Véleményem szerint a számoknak is nagy jelentőségük van – itt Tony helyeslően bólogatott – Valamint a három nőt ugyanolyan pólóban találták meg és mindjükön WWF-es karkötő volt…
- Az lehet véletlen?!- szólalt meg Lilly.
- Nem valószínű, tekintve, hogy Gabrielle Bradley-nek miféle céljai voltak. – válaszolt Alyson.
- Ez igaz.
- Még valami esetleg? – kérdezte Will.
- A körülményekből arra következtettünk, hogy a hölgyeket egy-egy randevú keretein belül csábította fel a hotelszobákba. Viszont a sminket lemosta róluk. Akár lehet valami elmebeteg természetvédő is ha a pólókat és a WWf-es karkötőket nézzük. – fejtette ki George.
- És az áldozatokat! –mondta Alyson.
- Ezt hogy érted?
- Úgy érti – szólt bele Lilly – hogy Preston & Bradley két alapítójának a lányait ölte meg.
- Igen, igen- kezdte Tony – és mi van Amanda Murder-el ?
- Háát…- fogott bele a lány, de látta, hogy Aly hogy néz rá - Jó,jó. Tudom. Nem kell szóvivő.
- Köszönöm. Tehát a nyakamat rá, hogy neki is köze van a céghez. Ezt mikor tudhatjuk meg?
- Mihelyst Dorothy visszajön a Connecticutból . Egyébként ő is velünk fog dolgozni. – mondta George.
- Remek. Ugye a gyilkos átöltöztette a nőket?- kérdezte Will miközben a papírokat bújta, szinte fel sem nézett.
- Nem valószínű, hogy úgy jártak- keltek, szóval igen.
- Akkor hol vannak a ruhák?
- A tetthelyek még zártak, a kollégák pedig keresik őket. – válaszolt.
- Mi is kimegyünk, ugye?
- Még szép. – mondta Alyson. majd kérdően Will-re nézett.
- Mikor lenne alkalmas? – kérdezte Jamie-éktől.
- Akár most is, vagy..? – megerősítésre várt.
- Persze úgyse árt nekünk is kinézni.
- Akkor induljunk! –álltak fel mind a négyen, George-ék pedig követték őket. Elindultak a lift felé még vártak rá George- nak befutott egy hívás, Julie volt az. Intett James-nek, hogy menjenek a Hammer-hez, ő majd utoléri őket. Félrevonult és felvette a telefont:
- Salut, Ma chéri! Ça va?
***
Alkotok 11. ^^
Dorothy épp Connecticutba tartott. Jobb híján a mitugrász Micheal-e. A hosszú kocsiút így igen unalmas volt. A lány próbált kommunikálni, de a férfi a vezetésen kívül mással nem törődött. Nem látta értelmét, hogy tovább próbálkozzon, megrántotta vállát elővette telefonját és vicces SMS-eket írt barátainak arról a kínról amit most átél. Nagy nehezen odaértek a szép, takaros kis házhoz. A szülők már várták őket, tetőtől talpig feketében voltak. Dorothy feltette az ilyenkor szokásos kérdéseket, de úgy vélte semmi érdekeset nem tudott meg. Nagyot tévedett.
***
WASHINGTON D.C. és NEW YORK között
A profilozók egy repülőgépen ültek és az ügyet próbálták megismerni. Vezetőjük, Will teljesen belemélyedt az iratokba még a többiek igen kótyagosak voltak. Lilly egy kávéval a kezében átült Alyson és Tony mellé:
- Szóval a fiatal lányok a célpontjai?! Mit gondoltok?
- Szerintem a számokra kell összpontosítsunk : 4 késsel szúrta meg őket, nyolcszor hátba, tizenötször mellbe, az 23, épp annyi, mint ahány évesek voltak a hölgyek. Mind három esetben negyvenkettő volt szobaszám, a 16. emeleten. Véleményem szerint kínosan ügylet erre. – fejtett ki Tony.
Alyson is elmondta a maga verzióját:
- Úgy gondolom, hogy a Preston & Bradley cég a kulcs. Susan Preston ls Gabrielle Bradley a két alapító lánya, ráadásul egyikük még híresség is, az apja nyomdokaiba akar lépni.
- Akart! – javította ki Lilly.- És az első áldozat?
- Igen, bocsi akart. Nyakamat rá, hogy neki is köze van a céghez. Tényleg róla miért tudunk ilyen keveset?
- Az egyik NYPD-s épp most informálódik a szülőknél. - szólt bele a beszélgetésbe Will.
- Szerencsénk, hogy te ilyen jól informált vagy! – mosolygott Willre Lilly, de a férfi nem viszonozta, újra belemélyedt a papírokba.
***
Alkotok 10. ^^
Eközben New Yorkban James és George már a Metropolis-nál várta Juliett-éket. Mikor végre megérkeztek felmentek az irodába és elújságolták nekik az új információkat.
- Hogy-hogy te jöttél? –kérdezte Lindsay Jamest.
- Dorothy épp Connecticut -ba tart, és egyébként egyre több munkát kapok a laboron kívül és ez tökjó!! – válaszolta a fiú.
- Remek! Na és mégis milyen fejlemények vannak? – érdeklődött.
- Ma kora hajnalban azonosították a második áldozatot, Susan Preston, 23 éves, ezen már meg sem lepődünk, viszont az ő apja a nagy Preston & Bradley cég egyik tulajdonosa.
- Az a cég, akik a Brazíliai őserdőket pusztítják, hogy a fával kereskedjenek? – kérdezte Lindsay.
- Még ha csak azzal foglalkoznának, mondhatjuk, hogy ez a cég az egyik fő okozója annak, hogy a fosszilis energiahordozó helyek kimerülőben vannak. Valamint képzelj el bármit, ami szennyezi a környezetet, ők tuti benne vannak.
- Szemetek!
- Azok, viszont van más is. Azt feltételezzük, hogy elcsábította azt a két nőt és úgy kerültek fel a szobába.
- Pontosan. – vette át a szót James – valamint megvizsgáltam a ruhákat és mindkét hölgy ugyanazt viselte. Egy nagy fehér pólót, rajta a földgömbbel az alatt pedig a Fairvilág felirat valamint egy WWF-es karkötő, és ahogy elnéztem eredeti volt , meg…
- Honnan tudod? Mármint, hogy eredet i.- kérdezte Linds.
- A húgom odavan ezekért a dolgokért. És egyik évben szülinapjára megleptem egy eredetivel,fuhh tisztára odavolt, mondjuk ajánlottam is neki, mert elég borsos ára volt. – fejezte be nevetve.
- Értem.
- Tehát ott tartottam, hogy..holis?..ja tudom, na teljesen összezavarsz. – mosolygott Lindsayre . A lány ugyan nem tudta hova tenni, de viszonozta. – Szóval a ruhát a vérengzés után adta rájuk, valamint feltűnt még valami, pontosabban Dorothynak, hogy a nőkön nem volt smink. És jó, van olyan ismerősöm, aki alapból nem sminkeli magát, de ez elég ritka..
- Akkor valószínű, hogy lemosta róluk. – mondta Julie.
- Pontosan.
Ekkor megcsörrent George mobilja:
- Hallo! Nem egyedül semmiképp se menj, kerítek valakit melléd és visszahívlak.
Mikor belekezdett volna, hogy ki kereste James-nek is megcsörrent a telefonja. Az egyik rendőr volt, az, hogy találtak egy harmadik hullát a Hudson és a nyugati 14. sarkán lévő, felhőkarcoló tetején.
Kezd te intett, James, George felé miközben elrakta mobilját.
- Dorothy hívott, hogy Frank nem tud menni Connecticutba így kerítenem kell valakit mellé! Jamie esetleg?
- Sajnálom, de passzolok. Vissza kell sietnem az irodába ugyanis megvan a harmadik áldozat, Gabrielle Bradley ezért jönnek a profilozók Washingtonból és nekem kell fogadnom őket.
A két lánynak felcsillant a szeme.
- Velük is beszélhetünk majd? – kérdezte Julie.
- Az totál tőlük függ . –válaszolt James.
De George beleszólt:
- Megpróbálom rábeszélni őket. – mosolygott
- Ismertek valakit közülük?
- A kolléga csak annyit mondott, hogy „ja és jönnek a profilozók”, de neveket nem említett.
- Értem.
Mivel Jamie-nek mennie kellett, George úgy döntött, hogy ő is vele tart. Elköszöntek Julie-éktól, majd a Hammer-el visszamentek az örsre.
***
Alkotok 9 ^^
- Akkor nem tud jönni? – kérdezett rá Dorothy.
- Sajnálom Miss Taylor - válaszolta Frank, akivel a lány együtt ment volna Connecticut –ba, Amanda Murder szüleihez.
- Ugyan, ne butáskodjon, és jobbulást a családnak.
Miután a lány letette a telefont, első dolga volt, hogy felhívja George-ot.
- Hallo!
- Szia! Figyelj, Frank nem tud jönni Connecticutba, menjek egyedül, vagy…
- Nem,egyedül semmiképp se menj! Kerítek valakit melléd. És visszahívlak.
- Oké. – tette le a telefont.
***
Washinton D.C
- Hallo. Tudom, nagyon korán va, de New Yorkból hívtak, a tetős gyilkos, ahogy te nevezted, megölte a harmadik nőt, aki nem is akárki; Gabrielle Bradley…
- Jajj Tony ne hadarj. Rettentő korán van. Szóval a híres, inkább hírhedt cégről van szó megint?
- Ahogy mondod! Összetrombitálom a csapatot és hét körül találkozunk bent.
- Jesszus! Repülünk New Yorkba?
- Igen Alyson. És sok kávét igyál. – tette le a telefont.
A nő nagynehezen felkelt, magára rántotta köpenyét és próbált minél csendesebben lejutni a konyhába. Bekapcsolta a kávéfőzőt aztán benézett a hűtőbe és kipakolta amire szüksége volt. Leült volna, mikor eszébe jutott, hogy az ébresztőórát nem kapcsolta ki. Felpattogott a lépcsőn, de nem ment egyenesen a hálóba, jobbra fordult és benyitott Zoe szobájába. A kislány édesen aludt, alig 2 éve született meg, és Alysonnak egyre nehezebb volt elutazni a városból, félt, hogy lemarad valamiről, az első lépteit csak videóról látta, viszont az első szavát hallotta, de csak azért, mert beteg volt és nem tudott Utah-ba menni. Most legszívesebben szorosan magához ölelte volna, de legyőzte késztetését és átment a hálóba. Éppen az óráért nyúlt, mikor a férje megfogta a kezét:
- Hova-hova, baby ?- kérdezte álmos mosoly kíséretében.
- Lejössz? – nem akart belefogni itt fent, nehogy felébresszék Zoe-t. Jake bólintott, beleugrott jó meleg papucsába, aminek a feje egy jegesmedvét formált. Levette a franciaágy mellett álló éjjeliszekrényről a szemüvegét, megragadta pulcsiját és Alyson után elindult lefelé.
***
- Hali! Mi a fene van?
- Szia! Bocsi, a korai ébresztésért, de a „tetős gyilkos”, ahogy Aly nevezte megölte a harmadik áldozatát, mégpedig Gagbrielle Bradley-t.
- Ó,ó Tony, az a hülye csaj, akinek az apja annál a hülye cégnél…illetve akinek az apjáé az a cég..
- Te is igyál sok kávét, Lilly. És hétkor találkozunk bent.
- Vicces vagy – mondta szarkasztikusan - Willnek szóltál már ?
- Szóltam-e ?! Ő szólt nekem. A New York-i kollégák is őt hívták először, és majd csak utána szólnak az ottaniaknak.
- Tehát Mr. Bradley bevetette az ismeretségét.
- Mondhatni.
- És Alyson-t hívtad már ?
- Igen, készülődj és találkozunk nemsoká’!
- Szia.
Úgy volt vele jobb minél hamarabb talpra állnia különben visszaalszik . Lerúgta magáról a takarót, felült az ágyon, felcsatolta óráját és beletúrt félhosszú hajába. Aztán a fürdőben elvégezte ügyes bajos dolgait, majd a kedvenc könyvét olvasgatva megreggelizett. Már ha egy pohárka müzlit reggelinek nevezhetünk. Mikor elfogyasztotta visszament a hálóba, kinyitotta az ablakot és a hűvös reggeli levegő, mai arcon csapta még jól is esett neki. Egyedül élt. Nem kellett csendesen pakolnia, talán a szomszédokra tekintettel lehetett volna, de ez meg sem fordult a fejében. Feltekerte a zene hangerejét és Madonna jó hangosan üvöltötte magét, a hifiből, miközben ő bedobálta a legszükségesebb dolgait a bőröndjébe.
***
Alkotok 8. ^^
Másnap reggel, Julie a szokásos reggeli kávéját itta a Starbucks-ban . Mikor kilépett a kávézóból meglátta Dannyéket. Gyorsított kicsit a tempóján és simán utolérte őket.
- Bonjour! Galambocskáim.
- Ohh, Szia – mondták meglepetten – Mi újság?
- Tehát akkor láttátok tegnap Peytont? – kérdezte.
- Persze. Összefutottam vele a kávézóban. – válaszolta Danny.
- Akkor mindent értek. – nevetett a lány – És mit szóltok hozzá?
- Dobtam egy hátast mikor Dan mesélte.
- Én tulajdonképpen nem lepődtem meg annyira, hiszen elég gyorsan távozott – mondta a fiú és érdekesen felhúzta szemöldökét. – De nézzétek ott a Brooklyn híd – vidult fel a tekintete. –Érdekes infó egy: mikor kész lett 1800 jármű haladt át rajta. érdekes infó kettő, hogy…
- Mi, mi ,mi? Mi ez a hirtelen érdeklődés a Brooklyn híd iránt? kérdezte Julie és rájuk pillantott.
- Jajj, ne is mond! A szüleimhez megyünk Brooklynba a hétvégén – emelte tekintetét az égre – és Danny ritkán megy át azon a hídon, így tisztára bezsongott. Ezeket az „érdekes” infókat hallgatom egy ideje. – mondta Lindsay.
Julie jót vidult azon, ahogy Lindsay az „érdeses” szót mondta és kezeivel idézőjelbe tette.
- Ne csináljátok már ez igen is érdekes. 1834 méter hosszú és 25 méter széles. – a széles szót jól kihangsúlyozta és még karjával is mutatta, hogy kiemelje. De a lányokat nem tudta meghatni vele, ezért csak legyintett rájuk. – Jamest bezzeg érdekelte. – mondta makacson.
- Jamest?
- Jahjj, igen, - kezdte Lindsay miközben az embereket kerülgették a zsúfolt utcán, - tegnapelőtt összeültünk a GODFREY-ban és csatlakozott a „vicces” infókhoz, csakhogy nem fogta a lényeget, hiába mondott el szegénynek Dan vagy 20at egymás után, - itt mutatóujját a levegőbe emelte, - az első megszólalása ez volt: „ Héé és azt tudtad, hogy 27 ember halt meg mire készen lett?” Bolond az a srác ! – nevetett Lindsay.
- De tetszettek neki!
- Hát persze drágám. – simította meg Danny arcát a lány és egy jelentőségteljes pillantással Juliera nézett. Aki jót kuncogott rajtuk.
- Várj és azt tudtad, hogy…
- Mindent tudok a Brooklyn hídról, amire szükség van, sőt most már többet is. – hadarta a lány mielőtt Danny belemélyedt volna.
- Végigmondhatom? Azt tudtad, hogy James-nek van egy húga? – fejezte be a srác, morcosan nézve rá.
- Pardon! – mondta és kortyolt egyet a kávéból – Nem tudtam. Menyire a húga ?
- Nem nagyon. korunkbeli, max. egy évvel fiatalabb nálunk, és ügyvédpalánta.
- Cápa lesz belőle?
- Neem, nem. A feltett szándéka a WTO-nak dolgozni és részt venni a globalizáció megfékezésében.
- Aha, oké ezt szeretné, és hol dolgozik most? –kérdezte Lindasyt.
- Hát, - mondta furcsán – egy hatalmas cégnél ami, nemhogy megfékezi, hanem előidézi azt.
- Ez már csak ilyen. – mondta Julie majd eszébe ötlött, hogy majdnem elfelejtett valamit – jó ég itt dumálunk már mióta és még nem is mondtam, kaptam reggel egy SMS-t Georgetól..
- Hehh, semmi francia becenév? – érdeklődött Danny.
- Még keresem a megfelelőt, Christian – mondta a nevet tökéletes francia kiejtéssel.
- Imádom – kacagta Lindsay – ilyet csak te tudsz – még mindig rázkódott a válla a nevetéstől – egyszerűen imádom ahogy mondod, Christian – próbálta utánozni, de nem igazán jött össze.
Danny kinyújtotta rá a nyelvét, majd Julie-hoz fordult:
- Miért kellenek ezek a nevek?- nézett rá.
- Mindenkinek adtam,ne legyél már oda, és Céline csak viccel.
- Au – hagyta abba a nevetést – Na jó bocsi – mondta Dannynek – igazad van minek kellenek, vagy ha már vannak miért nem lehet mindegyik olyan klassz mint a Sophie, ez szép és még híresség is akad, mint pl…
- Sophie Marceau. – fejezte be helyette Danny.
- Oké, akkor te Gerard leszel, mint Gerard Depardieu, te meg – mutatott Lindsayre – Audrey, mint, tudjátok. – legyintett.
- Hagyjuk!! – mondták szinte egyszerre.
- Naa, de várjunk már, amit akartam, azt meg nem fejeztem be..
- Igen, szóval, George küldött SMS-t. Mit írt ?- kérdezte Lindsay.
- Azt, hogy jönnek ma James-el, mert megtudtak néhány új információt.
- Remek. Aaron örülni fog, hogy haladunk.
- Igen, de..ezek után már muszáj lezárni a cikket úgy, hogy a gyilkos még nincs meg.
- Szerintem nem gáz – kezdte Danny – mármint az az, hogy nincs meg a gyilkos, viszont az, hogy „folytatásos” lesz az egyáltalán nem . Mint a jó múltkor is annál a lövöldözős őrültnél. Kajak úgy olvastam, mint valami regényt, alig vártam, hogy jöjjön már a következő rész. Na jó persze valahol tudtam ,hogy az a valóság , de akkor is. – magyarázta Danny a kezeivel hadonászva.
- Hát igen, - kezdte Lindsay – az Európaiak idejönnek, és európai nevekkel látnak el minket, a Kanadaiak pedig,egyéb más furcsaságaik mellett olvassák azt az újságot – itt tartott egy kis hatásszünetet, és megfogta Julie karját – aminél dolgoznak.
- Nee már?! - kiáltott a lány – olvasod a Metropolist? Vraiment?
- Vraiment? – kérdezett vissza Danny.
- Tényleg?! – mondta a lány.
- Most miért? Szerintem igenis jó újság.
- DE ott dolgozol, elvben a megjelenés előtt tudsz mindent.
- Szívem, összekeversz magaddal, én nem járok körbe mindenkit, hogy miről ír a héten, én az újságban olvasok mindet először.
- Na mindegy – meresztette ki a szemét Julie- Nézzétek kik vannak ott.
***
Alkotok 7. ^^
Peyton éppen a konyhában ült és Aaron-t várta, aki ebben a percben lépett be az ajtón. Ledobta kabátját és táskáját a kanapéra, majd bement a konyhába.
- Szia!
- Hello. Főztél? Nem kellett volna. – mondta.
- Ugyan!- legyintett a lány – És mi történt? Mármint mi volt az a fontos hívás?
- Öhh, fogalmam sincs. Szerinted tudtam másra figyelni ma a mi ügyünkön kívül?! De most - mondta miközben leült és belekóstolt a krumplipürébe – wow, ez igazán finom! Megtanultál főzni Londonban?
- Igen, anya tanítgatott, köszönöm.
Aaron hozzákezdett falatozni és intett a lánynak, hogy ő is lásson hozzá.
- Nem, nem vagyok éhes.
- Pedig kellene. Kettő helyett kell enned.
Peyton érdekesen félrenézett, magában meg hányta vetette a dolgot és arra jutott, hogy ez még ráér. Majd mosolygott egyet.
- Jól van, azt hiszem, megvolt a bájcsevej. Szóval, miért jöttél vissza ?
- Hát tudod apu beszélt rá. Mikor eljöttem már egész jól volt, igaz, hogy ágyhoz van kötve, de tud beszélni és a tudatánál van. Így hát egy nap mikor már felfogta, hogy nem meghíztam, hanem terhes vagyok. Azt mondta, hogy ha az apa nem egy bárban felszedett szemétláda, mindenképp joga van ahhoz , hogy megismerje a gyerekeit…
- Itt álljunk meg!!- kiáltott fel. És ahogy felállt majdnem lerántotta a terítéket. –Kérlek, mond, hogy a „gyerekeit” csak nyelvbotlás volt .- látszott rajta, hogy a frász kerülgeti.
- Ajj, Aaron ennek annyira nem így kellene lennie- mondta és fejét kezeire támasztotta. – De most már mindegy, nem, nem nyelvbotlás volt. Ikrek.
Aaron ismét „eljátszotta” azt amit az irodában, minimum ötször körbejárta a konyhát, mikor Peyton megszólalt:
- De még nem fejeztem be.
- Folytasd . – mondta a falnak dőlve.
- Londonba, dolgoztam egy újságnál, és meghalt a főnököm…
- Igen, és ez engem, hogy érint? – kérdezte – ja és részvétem.
- Ahh hagyd el bunkó egy fickó volt, de a helyére új főszerkesztőt keresnek. – fejezte be a mondatot a lány és felnézett Aaronra. – Szóval arra gondoltam, hogy oda – itt sóhajtott egy nagyot – költözhetnénk.
- MI? – és a rövid szót ismét pár kör követte a konyhában, majd megállt, leült, ölébe terítette a szalvétát, és ismét elkezdett enni. – Remek, - mondta – játsszuk azt, hogy nem telt el 7 hónap , szóval döntsük el úgy, mint régen a nyaralásokat. Tehát azt mondod, hogy oda kellene költöznöm, te el tudsz engem képzelni ott ?! Egyszer voltam ott veled, az emberek alig érették, hogy mit makogok. Az anyád ki nem állhatott, az apád pedig nem is emlékszik rám.
- De figyelj már. anyámnak szüksége van rám, apa gondozásában, és ha megszületnek a babák nekünk meg anyámra lesz szükségünk! Ez igen valószínű!
- Jó, jó – kezdte Aaron, letette a villát, lekönyökölt az asztalra, kezeit pedig összekulcsolta – Ide állítasz nekem és azt mondod, hogy..
- Aaron, most állj le!!Ha meg akarod kérdőjelezni, hogy tőled vannak-e akkor kilépek azon az ajtón és soha többet nem fogsz látni.
- Rendben igazad van, sajnálom. De te hogy éreznéd magad a helyemben?
- Nem tudom! Egyet viszont tudok, szeretlek! És életem egyik legnehezebb döntése volt, hogy elmentem, de az is, hogy visszajöttem.
- De kérlek, miért mentél el ?
- Apu miatt tudod, megírtam a levélben. Éppen vidéken voltál, egy cikk miatt és én úgy éreztem, nem várhatok mennem kell.
- Írtam neked kismillió mailt egyre sem válaszoltál .
- Mindig is tudtad, hogy őrült vagyok, de nagyon féltem a reakciódtól. Fogalmam sem volt, hogy mit fogsz szólni ehhez az egészhez.
- Ha nem hagysz itt 7 hónapra, tuti jobban reagálok
- Tudom! Mondj valamit, hogy mi lesz most?
- Arról szó sem lehet, hogy nélkülem nőjenek fel. Na, de London?!- kérdezte és vágott egy kis fintort. Nem volt oda Európáért.
- Hidd el meg fogod szeretni! Csak többet kell ott lenned, mint egy hét.
- Ja, egy életet. – mosolygott – De egyébként, minden rendben? - nézett Peyton nagy hasára – és repülhetsz még egyáltalán?
- Igen, az orvosom szerint makkegészségesek, és még 1-2 hétig repülhetek.
- Oookkééé – a férfi egy kicsit megint a kiborulás szélén állt – 1-2 hét alatt kell tehát helyettest találnom, és összepakolnom… az életem! Jesszus!
- Bocsánat. – mondta a lány.
-
***
Alkotok 6. ^^
- Tehát a srácok még kint vannak ugye?- kérdezte George Dorothyt, mikor elindultak a Times Square-re.
- Igen, de nem árt ha mi is kinézünk oda.
- Persze! - helyeselt a férfi. Mikor beszálltak a liftbe Dorothy megnyomta azt a gombot, amivel az alagsorba jutnak.
- Szóval, francia barátosnémmal alakulnak a dolgok?
- Háát, a szombat összejött. – mondta és furcsa ütemre kezdte ingatni a fejét.
- Jesszus, jó, hogy pacsit nem kérsz! – meregette szemeit a lány .- De tudd meg, ha kihasználod, vagy megbántod megkereslek – itt tartott egy kis hatásszünetet – és szétrúgom a segged.
- Juhhjj, most megijedtem. – nevetett jóízűen a férfi. – Egyébiránt, ismerhetnél már annyira, hogy nem szoktam „kihasználni” a nőket.
Ekkor megérkeztek a parkolóba. Beszálltak a Hammerbe és elindultak.
- Fel nem foghatom, hogy Julie, hogy tud azzal a kis Peugeut-val járni. – vigyorgott Dorothy. Majd George bekapcsolta a rádiót és az út további része csendben telt. Mikor megérkeztek és kiszálltak az autóból , a kellemes tavaszi levegő megcsapta arcukat. A nap pedig hét ágra sütött , így egy határozott mozdulattal tették fel ESPRIT napszemüvegüket.
- Hé, skacok! – kiálltotta James Clark. Az egyik legjobb fej munkatárs volt a NYPD-nél, általában laborban dolgozott, de előfordult – mint például most is – hogy terepre küldték. A két nyomozó intett neki, és a sárga szalag alatt átbújva odamentek hozzá. A felhőkarcoló tövében állva George igen aprónak érezte magát.
- Na mizújs?
- Ezt inkább mi kérdezhetnénk – mondta Dorothy. – Valami fejlemény, esetleg ?
- Te viccelsz? Ez egy felhőkarcoló, mire az összes boltost, vásárlót lakót, őrt és ne soroljam, kiket kikérdezzük a nap is lemegy,babám.
- Állj! Mielőtt az utolsó szó miatt Dorothy neked ugrik, közbevágnék. A hullát vizsgálják már?
- Persze főnök, rögtön nekiestek. Soroljam, hogy mi mindent tudtak meg? Vagy már kaptatok jelentést?
- Sorolhatnád! – mondta morcosan a lány. Bár bírta James-t, de humora néha elég nyakatekert volt.
- Rendben! – grimaszolt a srác. – Hasonlóan az első áldozathoz őt is reggel gyilkolták meg, a korai órákban körülbelül akkor mikor kelt a nap. A nőket nem drogozta be és erőszak nyomait sem találták. A halál oka, mint azt sejthettük, a 23 késszúrás…
- Épp annyi ahány évesek voltak az áldozatok, ennek lehet jelentősége?- nézett a két férfire Dorothy.
- Majd kiderül. – felelte George. – Egyébként csak feltételezzük, hogy a második áldozat 23 éves, még nem biztos.
- Hát, ha engem, egy mezei laborost kérdeztek, zsenikéim a számoknak igenis van jelentősége. – mondta.
- Mint mondtam Jamie, idővel mindent kiderítünk! Most viszont segítsünk a fiúknak. Hol tartanak? – kérdezte.
- Néhányan lent maradtak, egy csapatot pedig felküldtünk, hogy fentről lefelé haladjanak.
- Rendben, akkor mi elindulunk az elsőről. – jelentette ki George. Elköszöntek James-től és beléptek az épületbe. George bekopogott az első ajtón. Egy öreg úrral találták szemben magukat:
- Jó napot, uram! George Clancy vagyok a New York-i rendőrségtől ő pedig kolléganőm, Dorothy Taylor.
- Feltesszük értesült már az épületben elkövetett gyilkosságról! – vette át a szót a lány. – Ha látott vagy hallott bármit, ami előre vihetné a nyomozást kérjük közölje velünk.
A bácsi semmit sem tudott mondani.
- Köszönjük, hogy rendelkezésünkre állt, és ha valami eszébe jutna hívja ezt a számot. –nyújtott át egy névjegykártyát Clancy nyomozó. És ez így ment több emeleten keresztül, ráadásul akadt néhány igen különleges fazon. Azoknál minden erejüket össze kellett szedniük, hogy rendőrhöz méltóan kibírják. Majd az egyik emeleten összefutottak kollégáikkal, így velük együtt jöttek ki az épületből.
- Na, mondott valaki valami hasznosat? – lépett oda hozzájuk James.
- Egyenlőre semmi, de tudod milyenek ezek az emberek itt még félénkek, meg sem mukkannak, majd a telefonban! Nyakamat rá, hogy munkatársaink már most is kapkodnak néhány telefont. – fejezte be George.
Ezek után elindultak vissza az irodába, még a munkaidő lejárta előtt szerették volna átnézni a jelentéseket ezúttal James is velük tartott, így nem volt unalmas az út. Komolyan a srác úgy viselkedett mintha nem is egy gyilkossági ügyön dolgozott volna egész nap.
Vissza is értek az irodába és nem csalódtak jó pár jelentés feküdt az asztalukon. Mindannyian lecuccoltak és összegyűltek nagy teremben, a kerek asztalnál, ahogy James nevezte.
- Tehát – kezdte George, ha akart roppant komoly tudott lenni. – Haladjunk szép sorban. A hulláról már tudunk mindent, amit csak lehet, a ruhái ?
- Rajta vagyok! Holnapra meglesz!
- Remek, és arra találtak-e valamiféle nyomot, hogy a lány hogy került fel a szobába? Önszántából vagy már oda is megkötözve vitte, vagy vitték ugyanis nem lehet tudni, hogy egy vagy több ember követte-e el.
Ekkor megszólalt az egyik helyszínelő:
- A 42-es szobában, a szokásos berendezésen kívül találtam egy pezsgős üveget és 2 poharat, tehát valószínűsíthetjük, hogy egy ember az elkövető, viszont csak ez egyik pohárból fogyott ital a másik érintetlen volt.
- Ez igaz, a pezsgőből és abból, hogy az áldozat nő pedig következtethetünk arra, hogy az elkövető férfi és randevúra csábította a lányt. A halál oka pedig egyértelmű.
- Igen – szólalt meg a korboncnok – 23 késszúrás mindkét esetben a mellkason, szorosan egymás mellett 5 késszúrás a szívben, 5 a tüdőben és 5 a gyomorban 3 különböző késsel, és a gyilkos nem bízta a véletlenre, egy negyedik késsel 8szor hátba szúrta szerencsétlen nőt.
- Véleményem szerint,- szólalt meg egy kolléga – a számoknak igenis jelentőségük van, hisz ez már a második eset, hogy..
- Köszönöm Michael, épp erre szerettem volna kitérni, csak reménykedni tudunk, hogy ha sorozatgyilkos is nem öl tovább, hanem „megvárja” még szépen elkapjuk, de félek nincs ilyen szerencsénk. Amint kiderül, ki a másik lány Washingtonból csatlakoznak hozzánk profilozók, hogy minél hamarabb elkaphassuk.
- Amanda Murder családjával beszélt már valaki?- vette át a szót Dorothy.
- Sajnos a Times Square-es gyilkosság olyan gyorsan jött, és a lány szülei vidéken élnek, így holnap indul egy munkatárs Connecticutba.
- Értem, ha lehet, csatlakoznék hozzá. – mondta a lány. – Tényleg mielőtt el nem felejtem az előző gyilkosságnál is voltak arra jelek, hogy randevú lett volna a szobában?
- Igen, akkor bort találtunk. –felelte az egyik helyszínelő.
- Tehát előfordulhat, hogy elcsábítja őket, azután pedig lecsap, rájuk lehet, hogy ez a módszere?!
- Én már semmin sem lepődnék meg – szólalt meg George – de elég késő van, és a munkaideje mindenkinek lejárt. Irány haza, holnap pedig ismét teljes gőzzel kell dolgoznunk mivel a főnökség eredményeket, akar. – fejezte be a férfi, szép lassan mindenki kiszivárgott a helységből, csak ő maradt ott a „kerek asztal”-nál és figyelte a képernyőt ahova az eddig összegyűjtött bizonyítékokat vetítették ki. Addig-addig figyelte, hogy a szeme teljesen belefáradt, megdörzsölte szemeit, majd megcsörrent a mobilja.
- Helló főnök, remélem, nem leszel zabos, de nem mentem haza – a vonal másik végén James volt – Nekiestem a ruháknak, ugyanazt viselte, mint az előző áldozat, a csuklóján pedig egy WWF-es karkötőt találtam.
- Pandával meg minden? – kérdezte George.
- Igen, ahogy elnézem eredeti. A hatalmas fehér pólón pedig ismét, a földgömb volt, alatta a Fairvilág felirattal. Nem hiszem, hogy a lányok így járkáltak volna, valamint a póló sértetlen, szóval a szurkálósdi után adhatta rájuk…
- Jamie, kérlek, szurkálósdi? Itt most két életről és egy elmebetegről van szó.
- Jó,jó,jó. Entschuldigung, igazad van főnök.
- Jesszus már te is kezded? Az ég szerelmére angolul beszéljünk!
- Ismét bocsi, de tegnap Lindsay-ékkel lógtam.
- Jó, na mind1 – mondta és megcsóválta a fejét – folytasd.
-
***
Alkotok 5. ^^
Eközben a 8.-on:
- Naa, Aaron, ennyire azért nem híztam meg!
A férfi nem tudott szólni csak pislogott. Peyton közelebb lépett hozzá és mutatóujjával megérintette Aaron állát majd becsukta a férfi száját. Elmosolyodott.
- Szóval nagyon szörnyű?- kérdezte és közben kezét gömbölyödő hasára tette.
Aaron egyre jobban pánikolt, elkezdett fel alá járkálni s teremben és az „ö” hangon kívül, más nem jött ki a torkán. A lány ismerte már, akkor volt ilyen, mikor kereste a szavakat, ám egy idő után már kezdett sok lenni neki.
- Most már mondj valamit! – mondta szigorúan – Mivel a hormonháztartásom totál fel van borulva, nagy esély van rá , hogy kiborulok és elbőgöm magam.
- Na jó! – állt meg a férfi – Tudod mit , nekem meg a hőháztartásom borult fel mikor megláttalak az irodámban azok után, hogy itt hagytál… - ekkor elhallgatott és lehuppant a kanapéra, két kezét pedig lehajtott fejére tette. A lány odalépett hozzá, úgy érezte bármit mond azzal csak ront a helyzeten ezért csak annyit mondott : - Sajnálom!
- Ugye tudod, hogy minden vágyam azt mondani, nincs gond, de nem megy! –mondta miközben felnézett rá.
- Tehát nagyon haragszol? Annyira, hogy kidobsz ?- kérdezte és ő is leült.
- Figyelj, én úgy vettem le a jelekből 7 hónapja, hogy te dobtál engem. –nézett rá Aaron elég furcsán.
Peyton-ön a teljes pánik lett úrrá. Próbált magyarázkodni kézzel lábbal, de Aaron csak annyit szűrt le belőle, hogy berezelt a terhességtől és lelépett. Neki pedig csak egy nyamvadt levelet hagyott.
- Oké, én beveszem, hogy a szüleidnek szükségük volt rád, megjegyzem ez nagyon jól jött neked a meneküléshez. De egyet magyarázz meg: Miért jöttél vissza?
Ekkor megszólalt Aaron mobilja. Linds volt az.
- Tudom, tudom. Fel kell venned. – mondta a lány – Hol beszélhetnénk később?- kérdezte.
A férfi nagyon el volt kenődve, szeretett volna választ kapni kérdésére, de tudta, ha Lindsay hívja fejlemények vannak gyilkossági ügyben, ezért oda adta Peyton-nek a lakáskulcsát.
- Pihend ki magad! – mondta miközben átadta a kulcscsomót. Majd felvette a telefont.
- Halló. – mondta a készülékbe. – Mi történt?
- Szia. Julie visszajött a NYPD-től és azt mondta, hogy sok új információt tudott meg, valamit a zsaruk valami újítást akarnak. Nem tudom, hogy mi lehet az. – mondta gyorsan a lány. – a lényeg,hogy át kéne jönnöd hozzánk, Julie mindjárt felér, és nem szeretné 2× elmondani ugyan azt.
- Rendben. Átmegyek. –mondta röviden a férfi.
- Nem tudom, mikor érek haza.- nézett Peytonre.
- Én ráérek.- felelte a lány, majd kilépett az irodából.
Aaron még mindig alig tért magához, de lassan ő is követte Peytont és elindult Lindsayékhez.
Juliette mindent elmondott részletesen, Aaron pedig amondó volt, hogy cselekedjenek úgy, ahogy a rendőrök kérik. De nem koncentrált a dologra teljesen, úgy ahogy máskor szokott.
***
Alkotok 4.
Mikor George letette a telefont, az egyik munkatársa szaladt be az irodába. Dorothy a 20as évei elején járt, szép szőke haja volt, barna szeme talán ő végezte a leglelkesebben a munkáját, és nem csak lelkes, hanem profi is volt. Valamint igen csinos az őrsön rendszeresen kapta a bókokat. Most viszont híreket hozott az üggyel kapcsolatban.
- George képzeld találtak egy másik hullát. A times square egyik felhőkarcolójának tetején. A módszer pedig ugyan az mint az előző gyilkosságnál.
- Megint a 42es szoba? – kérdezte a nyomozó.
Dorothy bólogatott, majd elkezdte összehasonlítani, a 2 esetet : - Ismét egy felhőkarcoló tetején találták meg a hullát, akit ismét 23 évesre saccolnék és természetesen nő. Amanda Murdert 15× hátba és 8× mellbe szúrták, 4 késsel és felvonszolták a 16. emeletről a tetőre és a gondosan letakarított nyomok megint a 42es szobához vezetnek vissza. Az adatok úgy ahogy vannak stimmelnek az „új” hullánál csak az ő kilétét még nem sikerült kideríteni, de a fiúk és én rajta vagyunk az ügyön.
- Csak reménykedni tudok, hogy véletlen! – mondta George.
- Hát, a kis újságíróink lebzseltek már erre? – kérdezte a lány. Ő nem volt oda ezért az új szokásért, hogy az ügyek lezárta előtt cikkeket írtak.
- Jajj, ne csináld már, még hasznos is lehet!
- George, kérlek, ezt te sem gondolod komolyan, csak belezúgtál abba a kis franciába! – emelte az égre a lány a szemét.
- Mi bajod Julie-vel? – csodálkozott George.
- Vele semmi az ég egyatta világon. Volt egy nagy balhénk ugyan még az első ügynél, de az óta ő a legjobb barátnőm. –felelte a lány.
- Ahha, akkor puszta szeretetből hívod : Kis franciának?
- Ahogy mondod! Ő engem ajtóberúgónak tart szóval 1-1.
- Gyanús vagy te nekem ! –ingatta meg a fejét a férfi.
- Figyelj, kérdezd meg Julie-t ha…
- Mit kérdezzen tőlem ? - lépett be az ajtón a lány és rögtön George nyakába ugrott. – Szia! –mondta neki, de megcsókolni nem merte, mert még nem volt körvonalazva a kapcsolatuk.
- Na, jó hagyjátok abba a szemezést! és mond meg a pasinak, hogy imádlak. csak a munkáddal nem értek egyet, de ezt nem te találtad ki. – mondta Dorothy és közben mosolygott.
- Mi van ? Te azt hitted, hogy mi nem vagyunk jóban a kis ajtóberúgóval? Ez felháborít, Clancy nyomozó ! – mondta Julie és felhúzta az orrát, de közben mosolygott és megölelte Dorothy-t mivel már régen látták egymást. A munkájuk miatt igen elfoglaltak voltak és sajnos ritkán találkoztak.
- Oké feladom 2 egy ellen nem ér. Szóval, ha ti mondjátok elhiszem.
- No, jól van – kezdett bele Julie – nekem információkra van szükségem a cikkhez , úgyhogy meséljetek!
- Jó-jó, de tudod, hogy nem mondhatunk el mindent, hogy ki tudjuk szűrni az esetleges utánzó gyilkosokat!- hadarta el Dorothy.
- Nah, ez új! De ti értetek hozzá, úgyhogy legyen. Viszont nekem elmondjátok ugye?- nézett a férfire Julie.
George elbizonytalanodott és Dorothy- ra pillantott, aki intett egyet hisz megbízott Julieban.
- Tehát – kezdte a férfi – arra gondoltam, hogy a 42es ajtót kihagyhatnánk..
- ÖÖ, de figyi én még elég keveset tudok, szóval először mondjatok el mindnet megírjuk a cikket és majd kihúzzátok azt amit akartok. Jó lesz úgy?
A két nyomozó egymásra nézett és egyet értettek abban, hogy így lesz a legjobb. George pedig elkezdte levezetni az ügyet, a monológ végén Julie bólintott. Lekapcsolta a diktafont és befejezte a jegyzetelést majd rákérdezett:
- Tehát sorozatgyilkos?
- Ebben még nem lehetünk biztosak, általában 3 ugyanolyan vagy hasonló eset után jelenthetjük ki, hogy sorozatgyilkossal állunk szemben! – fejtette ki Dorothy. – Jól mondom? – nézett George-ra.
- Zseni vagy! –mondta nevetve .- De azért ne induljunk ki a legrosszabból, lehet, hogy…
- Jajj, azt ne mond, hogy véletlen! – csóválta meg a fejét Julie.
- Látod, még ő is így áll hozzá.
- Igen nézd csak, egy mezei újságíró is így látja .- mondta gúnyosan Julie.
- Jó, na hát, tudod h értem. – próbálta menteni a helyzetet a lány.
- Nem számít! Most én lépek megírjuk a cikket aztán visszajövök átnézitek és kihúzzátok belőle azt amiről az előbb volt szó. Utoljára kérdezem, hogy megfelel így ?
- Persze. - bólogatott George.
- Remek. –mondta a Julie és elindult kifelé.
- Kikísérlek. –hadarta gyorsan a fiú.
Dorothy vágott egy grimaszt mikor Juliett búcsúzott tőle, de a lány csak nevetett rajta.
- Szóval akkor, hogy lesz a szombat?- érdeklődött George lefelé menet.
- Mikorra van lefoglalva az asztal?
- 8ra.- felelte, mire a lány belékarolt.
- Csodás. Gyere értem 7re…
- Az nem lesz kicsit korán? Kocsival, kb 10 perc az út.
- De mi nem kocsival fogunk menni – mosolygott huncutul a lány – bízz bennem gyere értem 7re.- mondta miközben beszállt az autójába.
- Háát, oké – felelte a srác,de a hangjában volt egy kis bizonytalanság . Kinyitotta az autó ajtaját és adott egy apró csókot a lánynak. – Salut, ma cherí.
Julie ismét el volt ragadtatva, viszont a munkával is haladni kellett. Mikor megérkezett az újság parkolóházába felhívta Lindsay-t
- Hello! Rengeteg új infó van ráadásul a zsaruk be akarnak vezetni valami újítást. Hívd az irodánkba Aaron-t légyszi.
- Szia. Oké meglesz! hol vagy most ?
- Lent a parkolóban .- felelte a lány.
- Rendben. Mire felérsz itt lesz Aaron is. Hali.
Julie letette a telefont. Kikapcsolta biztonsági övét és kiszállt kocsiból, majd elindult felfelé.
***
Alkotok 3.
- Tulajdonképpen egyelőre befejeztem! – mondta Lindsay – Több információ kell és most, hogy már tudják ki a lány nemsokára lesz is, felteszem, te szeretnél beugrani az őrsre? – kérdezte enyhe gúnnyal.
- Szabad? Mert igen, szívesen mennék! És szerencséd, hogy ismerlek, mint a rosszpénzt különben ezért a hangsúlyért megsértődnék. - mondta vigyorogva.
- Hahh, még hogy mint a rosszpénzt, ezt kikérem magamnak! – mondta. Mire Julie csak mosolygott és felkapta a kabátját meg táskáját, és már indult is.
- Páá! – intett vissza az ajtóból. Linds bólintott majd ő is elindult Danny-hez. Otthon megígérte neki, hogy ma, ha van egy kis ideje átmegy hozzá. Pár percen belül meg is érkezett. Az irodájuk nem volt túl távol egymástól pontosan egy emelet választotta el őket.
- Hali! – dugta be a lány a fejét a helységbe.
- Szia! – nézett fel Danny a munkából – Gyere csak be! – mondta.
- Nem akarlak zavarni.. – bizonytalanodott el Lindsay.
- Ugyan már kapj az agyadhoz, te zavarni?!?!
- Rendben. – mondta és leült a Dannyvel szemben lévő székre.
- Min ügyködsz éppen?
- Egy filmen, de nem mondom el, hogy miről szól, mivel ahogy ismerlek ez érdekelne, és muszáj megnézned.
- Jójó,de mi a címe? – kérdezte a lány, most már izgatottan.
- Majd olvasd el! - mondta a fiú és vigyorgott. Volt náluk egy olyan „szabály” féle,hogy cikkeikről nem beszéltek. Bár ezt Lindsay nehezen tudta betartani. Danny viszont nem ismert kegyelmet. És élvezte, hogy Lindsay majd megpukkad. J
- No jól van,akkor egy szót sem mondok neked arról, hogy a gyilkosságban vannak fejlemények. – mondta makacsul a lány és karba tett kezeivel elfordult .
- Nem is akarok tudni semmit! Majd elolvasom.
- Most komolyan? Szerintem te vagy az egyetlen, aki olvassa azt a lapot, ahova cikkeket ír!
- Ezért vagyok én különleges! – jelentette ki a fiú.
- Jól van te dísztök! – mondta nevetve Linds – láttad azóta Peytont ?
- Nem! TE találkoztál már vele?
- Sajnos nem, de Julie már összefutott vele.
- Tényleg, ő hogyhogy nem jött át? –kérdezte Danny.
- Éppen az őrsre tart!
- Ajjajj Clancy-hez?- húzta fel a szemöldökét a fiú.
- Pontosan. –nevetett Danny arckifejezésén Lindsay. – De most visszamegyek, megvárom Julie-t, hogy össze tudjuk rakni a cikket!
- És én el tudjam olvasni.
- Igen, te meg még kb. párezer ember. – mondta a lány és közben felállt, Danny megfogta a kezét az ölébe húzta és megcsókolta. A lány elégedetten mosolygott majd kiment az ajtón, ahol megállt és intett egyet Danny-nek.
***
Eközben Julie éppen a garázsba tartott.
- Hol jársz? – szólt bele a telefonba George Clancy, aki a NYPD-nél dolgozott nyomozóként immár 5 éve.
- Épp most szállok be az autóba, Gerard !- mondta mosolyogva a lány.
-Jaaj, én értem, hogy odavagy a Franciákért, meg minden nade Gerard ? Kérlek, vagy hogy stílszerű legyek s’il vous plait.
- Jójó! Akkor a Gerardot elfelejtem, de kell neked valami Francia név, az összes ismerősömnek adtam már. Egyébiránt meg kell jegyezzem, hogy a kiejtésed egész jó! – hadarta a lány és behuppant a Peugeot – jába. Majd kigurult a garázsból. – Na most leteszlek, mert elindultam és nem akarok büntetést.
- Oké,oké! Vezess óvatosan! és még annyit szeretnék kérdezni….
-Non, non. Majd ha odaértem! Salut! – mondta a telefonba,de a vigyorgást nem tudta abbahagyni .
- Au revoir, ma cheri! – hallatszott Georga válasza. Ahogy Juliett elrakta a telefonját el volt ragadtatva. Eddig egyetlen fiúja sem beszélt franciául. Bekapcsolta hát a rádiót és alig vártam, hogy odaérjen a NYPD-hez.
***
Alkotok 2. ^^
Mindeközben Julie is megérkezett Lindsay Hodge-hoz ugyanis, bár erről még Peyton nem tudott, ő már nem csak fotós volt a lapnál hanem Lindsel együtt volt egy közös rovatuk, a New York-i bűntények hétről hétre címet viselte. A NYPD csak nekik nyilatkozott, ugyanis mindig a tényeket írták le nem spekuláltak, sőt esetenként segítségére is voltak a NYPD –nek.
- Na, mondtak valami újat?- kérdezte Lindsay.
- Nem, de nem hiszed el, hogy kivel futottam össze a liftben?!- hadarta.
- Fogadjunk, hogy kitalálom…
- Az ki van zárva!- ingatta meg a fejét.
- Peyton Davis?
- Qu’est-ce que c’est? Hogy a fenébe?
- Okos vagyok és kész, egyébiránt megmondtam, hogy nekem, ne dumálj franciául, mert számomra kínai az a nyelv, Entschuldigung!- mondta és pukedlizett egy aprót.
- Na persze! Nekem meg a német az. – mondta miközben közben pedig kinyújtotta a nyelvét.
- Erről ennyit örülünk,hogy itt van, de most vegyük át, hogy mit tudunk, mert ha megint késik a cikk Aaron a fejünket szedi.
- Oui,akarom mondani igazad van.
- Aszongya - kezdte Linds összeszedve a piszkozatokat – Találtak egy holttestet a Wall Street egyik 30 emeletes épülete tetején. A nyomozók természetesen minden nyomot rögzítettek… volna ugyanis azon kívül, hogy az UV fényben egy darabig vissza tudták követni az igen gondosan lemosott vérnyomokat…
Ekkor megcsörrent Julie mobilja, Linds pedig elhallgatott. A lány gyorsan felkapta és a mutatóujjával Lindsay felé intett.
- Halló – szólt bele a készülékbe – áh Clancy nyomozó – mondta és hatalmas mosollyal Lindsay-re pillantott – Igen, aha, értem, - motyogta a mobilba miközben lefirkantott valamit egy cetlire. - Köszönöm,hogy tájékoztatott és várom a szombatot!- hadarta aztán kacagott egyet, majd letette a telefont.
- A szombatot?- nézett rá Lindsay.
- Majd mesélek, most viszont fejlemények vannak!
- Halljam!
- A NYPD azonosította a nőt, Amanda Murder 23 éves és a szomszéd házban lakott, de te még nem fejezted be ugye?- kérdezte és leült az íróasztalához.
***
Peyton még mindig várt. Aaron-nak pedig esze ágában sem volt az irodájába menni épp Dannyhez tartott, Danny Meyer-hez, aki Linds-hez hasonlóan újságíró volt. A rovata pedig a filmekről szólt, címe pedig Magán Vélemény volt. Viszont hajlamos volt a tetemes késésre, így Aaron beugrott hozzá:
- Hogy állunk, hogy állunk?
- Egyelőre ülök, de köszönöm kérdésed egész jól!- mondta Dan.
- Tudod, hogy rossz hatással van rád Lindsay? hm?
- Ezt én nem így gondolom! - mondta különös hangsúllyal és elengedett egy mosolyt.
- Na jó, nem zavarlak tovább! – felelte Aaron kilépett a helységből és végiggondolta, hogy melyik rovatot kell még ellenőriznie, mikor eszébe jutott, hogy néhány jegyzetét az irodában felejtette. Most az 5.-en volt, az irodája pedig a 8.-on
- 3 emelet?! – gondolta át, majd arra jutott, hogy a mozgás sosem árt. Így elindult felfelé, mivel az épületben a liften kívül, még sok minden üvegből volt így az irodák nagy része is. Ez rengeteg embert elvarázsolt, amikor először léptek be az újsághoz. Az épület szerkezete olyan volt, hogy a földszintről, ha valakinek jó szeme volt akár azt is láthatta, hogy ki áll a 10. emeleten. - vagy legalábbis azt, hogy valaki áll ott. Aaron meg is látta, hogy az irodájában ácsorog egy nő, ám első felpillantásra nem is foglalkozott vele, azt hitte, hogy valamelyik rovat írója dobta le, asztalára az-e heti cikkét. Mikor másodjára nézett föl, a nő még mindig ott ácsorgott, de az arca pont takarásban volt. Aaron viszont kezdett idegeskedni, hogy vajon ki vár rá?
- Csak nem be akarnak perelni?! – futott át az agyán, az bizony ennek a lapnak a végét jelentené.
Ők voltak ugyanis a városban az egyetlen hiteles sajtó, akik pusztán a tényekre hagyatkoztak és több nyelven is írtak. Az újság neve Metropolis volt, amihez a pénzforrás ragaszkodott foggal, körömmel.
Aaron egyre közeledett az irodájához, eközben Peyton azon gondolkodott, hogy ha pár perc múlva sem jelenik meg, nem vár tovább, hanem visszajön később, vagy holnap. Elkezdett járkálni, hogy kicsit kinyújtóztassa a lábát az utóbbi időben már sehogy sem volt jó, állva fájt, ülve pedig zsibbadt. Ment pár kört az irodában majd megállt az ablak előtt csodálatos kilátás nyílt New Yorkra Aaron irodájából, sőt az egész épületből. Míg Peyton el volt foglalva a panorámával addig Aaron megérkezett, benyitott az irodába, erre a lány megfordult, a férfi pedig nem tudta mit mondjon, csak állt, és bámult!
***
Alkotok ^^
-Manhettenbe! Kérem!- mondta a fiatal nő mikor beszállt egy igaz New Yorki sárga taxiba. Mikor végre már ült elkezdett agyalni azon,hogy jó ötlet-e elindulni. Összerakott gondolatban egy pro-kontra listát mikor a sofőr hozzá szólt:
-Soká’ tart még?- kérdezte a baseball sapkás, középkorú férfi. A nő csak mosolygott, nem szeretett idegenekkel csak úgy ukmukfukk szóba állni, a sofőrnek pedig leesett ő is megvillantott egy mosolyt és az út hátralévő részében csak a vezetésre koncentrált.
Peyton nagy nehezen megérkezett. Igen, ő volt az Peyton Davis. Aki 7 hónapja hagyta el New Yorkot, szerelmét és barátait. Most azonban visszajött. Régen fotósként dolgozott annál a lapnál ahol Aaron Sloan, főszerkesztő volt, barátai újságírók némelyik pedig éppúgy fotós, mint ő. A taxi pontosan a 39. utcai iroda előtt állt meg. A lány óvatosan kikászálódott, megállt, felnézett a hatalmas épületre és kiszúrta a 8. emeleti ablakot ahol általában Aaron bámult ki, de most még a függöny is el volt húzva. Belépve az épületbe a portás rögtön felismerte, kiugrott a kis szobácskából és megölelte Peytont, a mosoly pedig az arcán ragadt.
- Jó napot John! Elég rég találkoztunk,
- Bizony kedveském – mondta bájosan - A főszerkesztő úrhoz jött?
- Igen, az irodában találom?
- Ó, ha én azt tudnám, az előbb elindult felfelé,de tetszik tudni…
- Igen, mindig rohangál, mint a mérgezett egér!
- Pontosan, de ha tanácsolhatom, most ne kövesse, várja meg az irodájában!
Peyton csak mosolygott, majd elköszönt Johntól és indult a lift irányába. Imádta ezeket az üveg lifteket, mivel egyik oldalon még az épületből is ki lehetett látni, mégpedig a Central Parkra.
Megérkezett a lift és nem más állt benne, mint régi barátja, munkatársa az újság másik fotósa Juliett Parker.
- Bonjour! – mondta, majd a nyakába ugrott – Te itt és ráadásul..jesszus. Ça va?- hadarta.
- Salut! Igen, én itt, Merci ça va!
Julie félig francia volt és lelkesen használta ezt a nyelvet a hétköznapjaiban is, belecsempészve az angol mondatokba.
- Egyre jobb a kiejtésed, ma chèri!- mondta.
S közben Peyton belépett a liftbe.
- Merci! – válaszolta hatalmas mosoly kíséretében - Nem tudod, Aaron az irodájában van?
- Je ne sais pas. Szóval tőle van?
- Mert kitől lenne?!- válaszolta cseppet dacosan Peyton.
- Pardon!
- Pas de probleme!
- Mi van tán’ tanultál Londonban franciát?- kérdezte mosolyogva.
- Nem, mon ami ez mind tőled ragadt rám.
Ekkor megérkeztek a 8.-ra így Peyton kiszállt, de előtte még kapott egy hatalmas ölelést. A lány nagyon örült neki,hogy Julie egy fabatkányit sem változott. Miközben Aaron irodája felé tartott egyre jobban izgult, majd belépve oda meglepetten látta, hogy a helység üres. Megfogadva John tanácsát leült a kanapéra, és várt.
***
régi bejegyzések | a blog kezdőlapja
copyright | design: Beau de Noir, fotó: Irum Shahid (sxc.hu), freeblog sablonosítás: Amby
